Interjú Kovácsné Barta Ilonával, a „70 éves a Szilágyi” jubileumi programsorozat szervezőjével

- Előző tanévben megbízást kaptál a Szilágyi 70 éves jubileumához kapcsolódó programsorozat megszervezésére és lebonyolítására.

- Igen, igazgató úr választása azért esett rám, mert én magam is szilágyis voltam, és így diákként és tanárként is jól ismerem az iskolát.

- Hogyan alakult ki a programsorozat? Mik voltak az első programok?

- Azt beszéltük meg 2023 augusztusában, hogy a megbízásom körülbelül egy évre szól, és a 2024-es Erzsébet-napi rendezvény fogja lezárni mintegy megkoronázva a jubileumi tanévet. Ez nekem jó is volt így, mert Frigyikné Zenovitz Linda kolléganőmmel elvállaltuk az okt. 23-i műsor rendezését az iskolában, amibe aztán szívünket-lelkünket beletettük, és talán nem véletlen, hogy 1 egy évvel később, 2024 őszén színpadra kellett állítanunk ezt a városi díszünnepségen is a Gárdonyi Géza Színházban. Ami a színpadon létrejött, nagy összmunka eredménye volt, és igazán szép sikert értünk el vele.

- Mi valósult meg a tervekből?

Igazgató Úr aktívan propagálta már 2023 őszétől minden iskolai rendezvényen, hogy „jubileumi évünk van”. Egy 70 interjúból álló sorozatot terveztünk, melyből 70 ugyan nem készült el, de számos öregdiák beszélt villáminterjú formájában a szilágyis éveiről.

2023 végén elkészült az új logó, amit március 8-án, a tanítás nélküli munkanapon megtartott értekezlet után néhány tanár felfestett az udvarra is. Kikerült a 70-es szám az aulába. Elkészültek az új, színes szilágyis pólók. A fenntarthatósági héthez kapcsolódva bemutattunk egy gravírozott, tetővel rendelkező utazópoharat. Tóth László művésztanárunk felajánlása nyomán elindítottuk a Festményből kondiparkot! elnevezésű jótékonysági cserebere akciót, aminek végén, reményeink szerint egy kondiparkkal gazdagodhat iskolánk…

- 2024 szeptemberében magam is részt vettem egy 70 km-es, 3 napos bükki túrán. Zoli bácsi bográcsgulyását azóta is emlegetjük.

Valóban, ezeknek az élményeknek mind közösségépítő erejük van. Az interjúk, a programok mind ugyanazt a célt szolgálják: legyünk büszkék a Szilágyira és arra, hogy mindannyian ennek a közösségnek a tagjai lehetünk! Sajnos a 70 km-es futás nem valósult meg, azonban így is elégedettek lehetünk, rengeteg rendezvény színesítette ezt az esztendőt.

- Hogyan tudtad összefogni a szerteágazó programokat, a jubileumhoz kapcsolódó tevékenységeket?

Nem egyszerre kellett foglalkozni mindennel, de folyamatosan volt valami feladat. Leginkább igazgató úrral dolgoztunk együtt, de a kollégáim is támogatóak voltak, illetve jó pár ügyes diák is segített nekünk. Az iskolai munka mellett nagyon nehéz ebben a nagy projektben benne lenni, de utólag úgy látom, hogy megérte.

- Melyik volt a kedvenc eseményed a megvalósultak közül?

Annak nagyon örültem, amikor megérkeztek a pólók, és a tanév végi kvízdélután is szívügyem volt. Megható volt látni a különböző csapatokat játszani, közösen megoldani a feladatokat. Különösen örültem, hogy összejött a kétgenerációs csapat.

Az Erzsébet-napon kiállított iskolatörténeti tablókban is sok munkám volt, de nagyon izgalmas volt felgöngyölíteni a 70 évet.

Az egy év során nagyon sok jó embert ismertem meg, mert együtt kellett dolgoznunk, és ezek a kapcsolatok fontosak, értékesek a számomra. Talán ez az én személyes nyereségem.

Elmesélem a legkedvesebb találkozásomat: közzé tettük a pólós felhívást, mire megkeresett egy öregdiák, hogy nekik ősszel lesz évfolyamtalálkozójuk, és rendelni szeretne pólót a „fiúknak”. Néhány levelet váltottunk, és azt kérte, hogy mivel messziről érkezik, és szombaton nincs nyitva az iskola, hadd vegye át a csomagot tőlem. Amikor megérkezett, megköszönte a fáradozásaimat, én pedig megkínáltam egy kávéval. Így volt lehetősége mesélni arról, hogy a ’70-es években katonai kollégistákként jártak a Szilágyiba, csupa fiú a sok lány közé stb. Amikor aztán a tablókat készítettük, eszembe jutott ez, és megkerestem, hogy tudna-e néhány fotót küldeni abból az időből. Tudott. Bekerült az anyagba, és a megszerkesztett plakátot elküldtem neki. Meghatódott.

- Mi volt a legnagyobb nehézség a jubileumi év szervezése során?

Az, hogy a tudásunk és az iskola eszköztára nem elegendő ahhoz, hogy korszerű legyen a megjelenésünk, online jelenlétünk, így hatalmas segítség volt számomra Bártfai Botond és Kollár Dominik, valamint a frissen megalakuló Media Group. Ők a saját eszközeiket is használták a videók elkészítéséhez, a vágáshoz, feliratozáshoz stb. Rengeteget dolgoztak, mert videó formájában jelent meg sok minden, a közösségi felületeken ugyanis sokkal több mindenkit el lehet így érni, és ehhez bizony tudás kell, ami ezeknek a fiataloknak megvan, és 2024-ben egy ilyen esemény megszervezéséhez már erre van szükség. Közben ők elsősorban diákok, akiknek óráik és kötelezettségeik vannak, és amit tettek, azt nem fizetségért tették, hanem szerelemből…

Nekem is sokat kellett tanulnom, de már tudom, hogyan kezdjek neki például egy plakátnak.

- Melyik megvalósult program válhat esetleg hagyománnyá?

A 70 km-es túra más keretekkel működhetne. Akár nem ottalvós programként is. Új tematikával megszervezhetnénk a vetélkedőt is, a résztvevő diákok és felnőtt csapatok visszajelzése alapján nagyon jó tanév végi szórakozásnak bizonyult. Remélem, a színes póló is megmarad, hogy méltóképpen tudjuk képviselni az iskolát külsős programokon. Talán a Szilágyi dalát is megtanulják majd a gólyák.

- Az Erzsébet-napi műsor szervezésénél hogyan élted meg, hogy a felkért művészek mind a Szilágyihoz kötődnek? Milyen érzés volt, hogy ilyen színvonalas műsor szerkeszthető a Szilágyi köré csoportosuló öregdiákokból?

Büszke voltam nagyon, csodás volt az a munkafolyamat, ahogy találkozhattam és együtt dolgozhattam ezekkel az emberekkel. Rengeteg izgalom is megelőzte a fellépésüket: pl. Kovács Kati videó bejelentkezése is 2 nappal a műsor előtt érkezett meg.

És felemelő volt számomra azt látni, ahogyan november 19-én reggel gyülekeztek a helyszínen és örültek egymásnak!

A Szabó család, dr. Halmos András és Besenyei Csaba,  a technikusok, a Kerekes Band-ből jól ismert Fehér testvérek stb., mind a Szilágyiért léptek fel, és ahogyan meghitten készülődtek, örök emlék marad számomra. A konferáló Pilisy Csenge profizmusa és alázata is lenyűgözött.

- Rengeteget dolgoztál, ezt mindannyian láttuk, látjuk. Nem véletlenül kaptad a tantestület egybehangzó véleménye alapján az „év tanára” címet.

Azt gondolom, hogy a programok miatt sokszor kerestelek benneteket, és láttátok, hogyan próbáljuk méltóképpen megünnepelni a jubileumi évet. Az elismerés nagyon jólesett, de mégis úgy érzem, hogy nem én vagyok a megfelelő személy erre a titulusra. Sokat dolgoztam, igen, de ebben az iskolában nagyon sok kolléga hivatott erre az elismerésre. Nekem pedig sokat kell még tanulnom.

Frigyikné Zenovitz Linda