2021. 12. 06.

A házak elemzése

Horoszkóp

Ebben a hónapban még talán a bolygóknál is kevésbé ismertebb részét vesszük sorra a horoszkópunknak, a házakat. Ez úgymond az akciót tartalmazza az „életünk filmjében”.

Az első ház ugyanabban a jegyben van, mint ami az aszcendensünk. Az „első” dolgokat szimbolizálja, mint pl. első benyomás, megjelenés stb.

A második ház az életben való stabilitást jelképezi, és arra is találhatunk benne utalást, hogy a jövőben hogyan és milyen módon fogunk pénzt keresni. Összefüggésben áll az értékeinkkel és az önbizalmunkkal is.

A harmadik háznál kezdünk „kimozdulni”, interakcióba lépni emberekkel, helyekkel, dolgokkal. A kommunikációt uralja minden téren, a beszédet, a gondolkodást és az „online személyiségünket”, vagyis, hogy az interneten hogyan viselkedünk, hogyan fejezzük ki és milyennek mutatjuk magunkat.

A negyedik ház az alapja és működtetője mindennek, ide tartozik az otthon, biztonság, anyákkal való kapcsolat, másokról való gondoskodás. Az otthont nem csak fizikai formában reprezentálja, hanem olyan nézőpontból is, hogy kikkel érezzük magunkat komfortosan.

Az ötödik ház a kreativitás és az öröm háza. A hobbikat, alkalmi tevékenységeket és romantikus kapcsolatokat takarja. Az itt található jegyekből megtudhatjuk, miben lehet szerencsénk.

A hatodik ház a munka és az egészség háza. A munkát nem olyan szempontból közelíti meg, hogy milyen téren fogunk állást találni, hanem az elhivatottságunkat veszi figyelembe. Még egy érdekes tény, hogy ebbe a házba tartoznak az állatok és kis házikedvencek, mivel fontos szerepet játszanak a napi rutinunkban és egészségünkben.

A hetedik ház a kapcsolatok háza, mindenféle beletartozik, a házasságtól a munkatársi kapcsolatig. Megismerhetjük magunkat ezekből az interakciókból és hogy az adok-kapok helyzetekben mi milyen szerepet játszunk.

A nyolcadik ház az egyik legtitokzatosabb és legnehezebben kiismerhető ház, nem más, mint a változás háza. Uralja a végzeteket és az ezzel járó új lehetőségeket is.

A kilencedik házban az élet mélyebb értelmét kutatjuk, fontos része a bölcsesség, intuíció és az összetettebb dolgok értelmezése. Bármilyen bonyolultabb dologgal összeköttetésben áll, az egyetemi tanulmányoktól kezdve a vallásig.

A tizedik ház a nyilvánosság felé mutatott képünkkel kapcsolatos. Egy kis túlzással olyan jegyűnek látnak minket az insta profilunkon keresztül, ami ennél a háznál szerepel.

A tizenegyedik ház a közösségek és a barátságok háza, viszont inkább a tagokra, a rendezettségre és a közös munkára fókuszál, mint magára a kapcsolatra. Itt a jegyünk alapján betekintést nyerhetünk a közösséggel való feladatainkba életünk során.

A tizenkettedik, egyben utolsó ház a végeket szimbolizálja és egyaránt uralja a tudatalattinkat, álmainkat, titkainkat, paranormális energiáinkat, előző életből származó traumáinkat, egy szóval a mély és nehéz dolgokat. Ezzel a házzal nem árt foglalkozni a lelki növekedés és fejlődés érdekében.

Erre a hónapra pedig pár ásvány, ami jó szorongás ellen:

  • Ametiszt: legismertebb „nyugikő”
  • Citrin: a boldogság köve, jókedvet biztosít
  • Kalcedon: feltölti a belső nyugalmat, kisimítja az idegeket
  • Labradorit: eloszlatja a félelmeket, negativitást és szorongást
  • Gránit: akaraterőt, biztonságot és bizalmat ad