2021. 11. 10.

Kirándulás a Napfény városában

11.e (AJTP)

Az Arany János Tehetséggondozó Programnak köszönhetően az októberi „bentmaradós” hétvégénken az osztályunk ismét egy csodálatos városba, ezúttal Szegedre utazhatott el.
Az első utunk a Dómhoz és a székesegyház melletti Dömötör-toronyhoz vezetett. Itt megcsodálhattuk a 12. századbeli kőbárány szobrot és az Aba-Novák Vilmos által festett varázslatos freskókat. Ezt követően a Füvészkertbe látogattunk el, ahol érdekes növénytani ismeretekkel gazdagodhattunk. Majd a Móra Ferenc Múzeumban folytattuk programunkat, ahol a Sisi királynénak
emléket állító kiállítást és Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét tekintettük meg. Ezt követően megnéztük a Móra Ferenc életét és munkásságát bemutató érdekes, modern és esztétikus interaktív kiállítást is.
Másnap Ópusztaszerre látogattunk el, ahol megcsodálhattuk a varázslatos Feszty-körképet, és az őszi napsütésben megtekintettük a skanzent. Majd egy csárdához utaztunk, ahol elfogyasztottuk az ebédünket, így jóllakottan indultunk neki a hazafelé vezető hosszú útnak.
Összességében mindannyian élveztük a kirándulást, Szeged mindenkit magával ragadott, egy élményekkel teli hétvégét tudhatunk magunk mögött, melyre mindig jólesően gondolunk majd vissza.
Albrecht Zsófia Hanna, 11.e