2023. 05. 17.

Országos Diákolimpia döntőjében leány focicsapatunk

A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium lányfoci csapata bejutott az Országos diákolimpia döntőjébe, ami Szekszárdon került megrendezésre 2023.05.12-14. között.

Az első nap a szállás elfoglalásával, technikai értekezlettel és egyben sorosolással telt. A szombati napon a csoportmérkőzéseken a Kisvárda ellen nyert a Szilágyi 6:3-ra. Második mérkőzésen a Kiskunhalas ellen 2-2-es döntetlen után, büntetőkkel kikaptunk 3:4-re (12 rúgójátékos kellett, hogy eldőljön a mérkőzés). A nap utolsó mérkőzésén egy roppant erős (végül 3 ik helyezett) Szekszárdi I. Béla ellen nyert a Szilágyi 4:3-ra. Ezzel kiharcolták a lányok a csoportelsőséget! Óriási volt az öröm! A vasárnapi nap az időjárási viszonyokkal is meg kellett küzdeni a csapatoknak. Szakadó esőben kellett focizni. A folytatásban a Szekszárdi Ady ellen kapott ki a Szilágyi 6:1-re. A következő mérkőzés tétje így az volt, hogy az ötödik, vagy a hetedik helyért játszik-e majd a Szilágyi. A következő mérkőzésen 4:3-ra nyertünk egy nagyon izgalmas mérkőzésen a Veszprém ellen. Végül az utolsó mérkőzésen a Diósgyőr ellen játszottunk egy hihetetlenül izgalmas mérkőzést, de sajnos a Diósgyőr nyert 6:5-re. A csapat felhőtlen ünneplésbe kezdett és történelmi sikert ért el a Szilágyi történetében. Országos diákolimpia 6-ik helyen végzett, ami leírhatatlan nagy dicsőség! A díjátadón történtek pedig könnyeket csaltak a lányok (és jómagam) arcára, ugyanis az MDSZ (Magyar Diákolimpia Szövetség) elnöke (soron kívül) különdíjban részesített egy csapatot: a legösszetartóbb, legmotiváltabb és legszimpatikusabb csapat benyomást keltette az Egri Szilágyi Erszébet Gimnázium és Kollégium!

Csapattagok:
Béla Tamara - 11.c
Deme Liza - 10.a
Jakab Zsófia - 9.c
Smuczer Mira - 10.a
Szelva Zsófia - 9.a
Nagy Csenge - 11.b
Iglai Lili - 10.a
Herczeg Bianka - 9.e
Tímár Kira - 10.b
Fritz Anna - 10.b

Kísérő tanár/edző: Szigili Nándor

Gratulálunk lányok!