Szépítsük együtt a magyar köznevelést!
Pályázati úton nyert támogatásból iskolakertet hoztunk létre
Dr. Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos a Klebelsberg Központ együttműködésével 2026 márciusában „Szépítsük együtt a magyar köznevelést!” néven programot indított, melynek keretében iskolai közösségek kaptak lehetőséget arra, hogy diákok, pedagógusok, szülők és a helyi közösségek együtt tegyenek saját intézményük környezetének megszépítéséért. A felhívás nyomán országosan 100 iskola részesülhetett iskolánként 100.000,- Forint hozzájárulásban, melyet a közös munkához szükséges eszközök beszerzésére lehetett fordítani (például virágosításra, festékre, az iskolaudvar rendezésére vagy kisebb szépítési munkákra).
Iskolánk elnyerte a pályázati támogatást, amit aztán az iskolaudvar részét képező, korábban nem különösebben használt területen létrehozott magaságyások kialakítására fordítottunk, diákok, tanárok és családjaik bevonásával. Az ágyásokat használt raklapokból állítottuk össze, melyet vékonylazúrral kezeltünk, valamint a belső falakat vízzáró réteggel láttuk el. A magaságyások alsó rétegeit a meglévő zöldhulladékból, valamint az iskolai komposztálóból töltöttük fel, a felső rétegre pedig a megvásárolt termőföld került. A magaságyásokba termő bokrokat, fűszernövényeket és virágokat telepítettünk, melyet szintén a pályázati forrásból finanszíroztunk. Vásároltunk és az iskola csapadékvíz gyűjtő rendszerébe bekötöttünk egy 300 L-es esővízgyűjtő tartályt, melynek segítségével a növények folyamatos locsolását tudjuk majd biztosítani.
Köszönjük a támogatást, és a megvalósítóknak a szép munkát!




