Versek

Áy Krisztina: Pajzs vagy

Amikor hívsz,
mindent színesben látok,
De amíg rád várok,
Beborít a szürke szín.

A legnagyobb sötétben
Csak érintésedre vágyok,
S szavaid erejétől szállok,
Így teljesen elkerül engem a kín.

Néha pajzsom vagy,
S ha kell várként állsz ott,
Ezzel megtörve az átkot,
Melyet egy idegen az elmémbe írt.

Áy Krisztina: Termeszvár

Hasamban pillangók,
Vagy inkább termeszek?
Ha nem eszek,
Igaz, hogy elveszek?
Talán észre veszik majd,
Mit nap mint nap teszek,
Mert minden harapással
egyre kevesebb leszek.

Dúl Netta: Most kissé magányosan

Csak hallgatom a sötétben
Az eső megnyugtató s monoton hangját.
Szívem egyre csak dobban s vágy'
A tiéddel ellentétben.

A kínzó csöndet koppanások törik meg.
És persze a zene, ami könnyeket csal
Szememből, miket rejtegetek arcommal.
Fülemben a dallam, pedig szívemet hasítja meg.

Ezen a végtelenül magányos éjszakán,
Végül megint megfogadom
Nem sírok érted többé, azt garantálom.
De romba dől elvem hajnalok hajnalán.

Gondjaimmal egyedül maradtam.
Te többé nem segítesz rajtam,
Nem törlöd le könnyeim, melyeket miattad hullattam.
Semmi gond, tudom. Egyedül maradtam.

A nagyvilág nem ad számomra helyet.
Elveszett vagyok nélküled
Semmibe veszett szemed és fényed.
Sehol sem érzem már az otthont adó meleget.

Dúl Netta: Számomra a zene

Csöndbe burkolózott lelked
Élettel tölti meg.
A zene megnyugtat,
S egy része létednek.

Mi lennék nélküle?
Életem, kopár és sivár lenne.
Csak gondolj bele!
Ne hagyj fel vele!

Tudja mire vágysz,
Mire van szükséged,
Hogy megnyugtassa
Viharverte érzéseidet.

Anya altatja gyermekét,
Halk énekszóval
Duruzsoló hangjával
Eltölti nyugalommal.

Ha teher nyomja szívedet,
Vele osztod meg,
Hangodat használod
Hogy kiadd bánatod.

Mi lennék nélküle?
Életem kopár és sivár lenne.
Csak gondolj bele!
S ne hagyj fel vele!

Névtelen: Mostanság

Belülről lassan tép szét,
Elmosódik minden kép.
Látom mi jó vagy szép,
De nem érzem, hogy megérdemelném.

Össze vagyok zavarodva.
Érzéseim össze-vissza kavarognak.
Túl gondolom az egészet.
Ez az egész belülről feléget!

Hibát hibára halmozva,
szorongásomat gyakorítva.
Úgy érzem egyedül van a lelkem.
Mostanság csak sírni van kedvem!